Fontos! most ne kattints ide

Szabó Magda: Az ajtó

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar írónő, műfordító.

"A te életeden csak az Úr fordíthat, és ha fordítani akar, akkor már meg is tette, és elrendelte a születésed percében, elkárhozol‑e vagy üdvözülsz. Ami a születésed és a halálod között történik, az nem számít. Az csak egy pillanat."

Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a debreceni egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években tanít Páhi (Bács-Kiskun megye) községben rövid ideig.1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még abban az évben visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben általános iskolai tanárként dolgozott.

Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 2000-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és irodalmi osztályrendes tagja lett.

1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.

Az alkotót Kossuth-díjjal, József Attila-díjjal és Corvin-lánccal is kitüntették, munkásságát 2003-ban Prima Primissima díjjal ismerték el, 2006-ban Budapest díszpolgárává választották. Szabó Magda 2007 októberében, 90. születésnapján megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést.

Kilencvenedik születésnapján rengetegen ünnepelték, szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla. Szabó Magdát 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában olvasás közben érte a halál.

Szabó Magda 2003-ban Az ajtó című munkájáért megkapta a rangos francia irodalmi elismerést, a legjobb női szerzőket jutalmazó Femina-díjat. A művet és a szerzőt illető sok dicsérő szó és magasztaló nyilatkozat között talán a legendás színésznő, Jeanne Moreau kijelentése volt a legbecsesebb: nagyon szívesen eljátszaná filmen Emerencet.

Ez a könyv kissé sokkoló hatással volt rám. A cselekmény és környezet mai, de játszódhatna bármely időben és helyen. Az írónő valós történetet mesél el, saját maga és háztartási alkalmazottja közös történetét.

Az ajtó  regény (1987)

Bemutatja a második világháború előtti és utáni Magyarország társadalmát, emberi történetek sorát vonultatja fel, de szól a halálról, hálátlanságról, dacról, szenvedélyről, szeretetről és ragaszkodásról is.

Szabó Magda életrajzi ihletésű regényének hősnője, Szeredás Emerenc egy lakóközösség házfelügyelője. Sőt az utca összes lakójának őrangyala. Gondoskodik mindenkiről, de ő maga senkitől nem vár segítséget. Egész nap dolgozik, mos, főz, takarít, ám az ajtaját mindenki zárva találja. Emerenc több mint húsz évig gondoskodik az írónőről, valamiféle anya-lánya szeretet szövődik kettejük között.

"Ez a könyv, pontosabban mostani új kiadása, több okból kivételes állomás írói életutamon: elsősorban amiatt, hogy míg készült, szüntelenül azt éreztem, hasztalan tettem papírra, senkit nem fog érdekelni Szeredás Emerenc, még kevésbé az én nem is valami vonzó arcképemet rögzítő gyónás, mely összetört tükörcserepekből egybetákolt keretbe szorítja az írót és a megsérthetetlen, mégis megsértett igazságot.

A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalták fel azok, akik az írót élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából eliparkodott seperni a bajt, veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengemél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak. Lakásomat vadidegenek keresik fel miatta, állnak az erkélyemen, ahonnan még látni egykori otthonát, kértek tőlem már fényképet róla és valami emléket Viola kutyáról. Az Európa Könyvkiadó is nyilván Emerenc ösztönzésére döntötte el, hogy mikor újraindítja a szerző életműkiadását, nem a pályakezdő Freskó megjelentetésével teszi, amikor az arénába visszatért fiatal író szenvedélyének lángjai először lobbannak a higgadttá modulált mondatok között, hanem Az ajtó-val, amely alkotója jelenlétét harmincnégy nyelven igazolja vissza a nemzetközi könyvpiacon.

Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történetben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam."

A regény narrátora egy sikeres írónő, aki bejárónőt keresve ismerkedik meg Szeredás Emerenccel. Megismerkedésük első pillanataiban azonban kiderül, referenciára nem a bejárónőnek van szüksége, hanem az írónőnek és férjének. Emerenc alaposan kikérdezi leendő munkaadóját, s végül meggyőződve a tisztes házaspár körülményeiről, vállalja a munkát, s attól kezdve húsz éven keresztül tartja rendben a háztartásukat.

Az ajtó főszereplője, más Szabó Magda-művek nőfiguráihoz hasonlóan erőteljes vonásokkal megrajzolt, majdhogynem mitikus alak. A saját szigorú törvényei szerint él, s ehhez következetesen ragaszkodik élete végéig, s különösebb igyekezet nélkül alkalmazkodik hozzá a környezete is.  Nem engedi közel magához az embereket, akiknek a legintimebb titkaihoz is észrevétlenül és szándék nélkül hozzáférhet, ő maga szabja meg a határokat, miként azt is, hogy mikor, milyen munkát végez el a rábízott lakásokban. A megszokott rend szerint zajló életében fordulatot jelent, amikor fokról fokra közelebbi kapcsolatba kerül az elbeszélő írónővel. Mindketten gyanakodva, távolról szemlélik egymást, olykor szenvedélyes összetűzésbe keverednek, de életük legnehezebb és legmagányosabb pillanataiban nyilvánvalóvá válik az egymás iránt érzett különös szeretet és aggodalom. Amikor az elbeszélő férje életveszélyes műtéten esik át, Emerenc az asszony mellé áll, s a maga rideg, ám figyelmes és gondoskodó módján segíti át a nehéz időszakon, egyúttal meg is nyílik a számára. Emerenc elmeséli azt a gyermekkori traumát, amikor testvéreivel szökni akart otthonról a szegénység és a tehetetlen édesanyjuk elől, a két kisgyermeket pillanatokra magára hagyta, s ez alatt agyonsújtotta mindkettőt a villám, majd az édesanyjuk öngyilkos lett. Ez az életre szóló bűntudat érleli a bejárónőt örökös gondoskodóvá, s különös szeretettel fordul az állatok felé.

Az írónő és Emerenc egyre közelibb kapcsolatát egy közösen gondozott kutya fűzi még szorosabbra, olyannyira, hogy a házvezetőnő bizalmába fogadja az írónőt: beszámol az életéről, szerelméről. Drámai sorsának súlyos háttere a II. világháború és az azt kövező évtizedek Magyarországa, helytállása pedig olyan archaikus erkölcsi tartásról tanúskodik, amely teljesen idegen a modern ember tapasztalatától. Legféltettebb titkát, mintegy testamentumként, rábízza az elbeszélőre: a látogatók elől szigorúan elzárt lakásban a másutt aggályosan rendet tartó Emerenc kilenc macskát tart. Halála után nem akarja, hogy szélnek eresszék a szobához szokott állatokat, azt kéri, orvos ölje meg őket kíméletesen. Amikor azonban Emerenc súlyosan megbetegszik, s hetek óta nem nyit ajtót senkinek, az elbeszélő a bejárónőnek tett ígérete és Emerenc akarata ellenére egy lakatossal és egy orvossal behatol a lakásába. A betolakodókat elképzelhetetlen bűz és mocsok fogadja, s míg az írónő tévéfelvételre siet, a súlyos beteg asszonyt kórházba szállítják, a lakást pedig fertőtlenítik. Az elbeszélő aggodalomtól vezérelt döntését Emerenc árulásnak tekinti, s ezzel nem csupán a két nő kapcsolata bomlik fel végzetesen, de a házvezetőnő belepusztul abba, hogy a titokban felépített, intim kis világát épp a bizalmasává tett írónő szolgáltatta ki a pusztításnak. Kettejük viszonyának legdrámaibb pillanata, amikor az elbeszélő átvenni készül a legrangosabb művészeti elismerést, a Kossuth-díjat: majdhogynem a kórházból indul az ünnepségre, s az öregasszonyt úgy hagyja magára, hogy nem tudhatja bizonyosan, Emerencet látja-e még élve. Erre a döntésére az írónő hosszú évekkel később is iszonyodva tekint vissza.

A címadó metafora a regény nyitó fejezetében feltárul az olvasó előtt, az elbeszélő álmában egy kapu előtt áll, amelyet kinyitni csak neki áll hatalmában, hogy a szeretteihez megérkezhessen a segítség, ám a zárat nem tudja kinyitni. Az ajtó története tulajdonképpen ennek a metaforának példázatszerű meséje. Az ajtó metaforája a szeretet kapuját jelenti, a szeretetre való képességet, amelynek a kulcsát Emerenc hiába nyújtotta az írónő felé. Ennek a kudarcnak a megrendítő belátásáról tanúskodik Az ajtó.

Emerenc lenyűgöző személyiség, az a fajta, akinek megadatott büntetlenül szeretni és meghalni. Folyton gürcöl, súrol, havat söpör, segít az éhezőkön, elveszett gyerekeket és kóbor kutyákat gyűjt, de mindvégig szenved kolosszális magányától, mert nem akar másokat zavarni. Olyan, mint egy pogány istenasszony, aki csak saját törvényeinek engedelmeskedik, vég nélküli csatát vív a világgal. Alkalmazott, aki alkalmazókat alkalmaz zsarnoki szeretete díszleteiként. Az írónő természetesen a hatása alatt áll, és félelemmel tölti el a tökéletes jóság és tiszta emberség rettenete. Tipikus értelmiségi félelem ez, amely a szeretetre való autentikus képességet nehezebben emészti meg. A házvezetőnő és a ház asszonyának kapcsolata viharos, a sírást kiabálás követi, a harag a barátság ügyetlen, ám őszinte megnyilatkozása. Egy kicsit szerelmi, egy kicsit anya-gyerek kapcsolat, de mindenképpen fölkavaró, megrendítő, igazságra kényszerítő.

Egy teljesen jelentéktelennek tűnő szereplő Viola, a kutya, ám korántsem az. Itt látjuk, hogy Emerenc nem csak az emberekre van hihetetlen nagy hatással.

Az ajtó a szeretet kapujának metaforája, kulcsát Emerenc az írónő felé nyújtja baráti aggodalmának ritka megnyilatkozásaként. Őt is egy életre szóló bűntudat vezérli és puhítja örökös gondoskodóvá. De mit kezdhet ezzel a kulccsal a szintén szigorú elvek szerint élő írónő? Hagyhatja-e meghalni a szándékkal halni készülőt? Merész vállalkozás kockára tenni az érzelmek intim, jól körülbástyázott birodalmát, miközben olyan titokzatos ajtóba ütközünk minduntalan, mely a végső szemérem őrzője és halálhoz vezet.

Emerenc viselkedésének furcsaságaival az írónő fölébreszti az olvasó kíváncsiságát, majd a múlt különféle formában történő fölidézésével az okokat is föltárja; s az elharapott szavak, félmondatok, kétértelmű, homályos célzások később nyerik el valóságos értelmüket. Fokozatosan tágul ki Emerenc életének ismerete, furcsa viselkedésének okai lassan bontakoznak ki. Sok tapasztalat és szenvedés érlelte olyanná, amilyen. Emerenc halálának és temetésének leírása csodálatos írói remeklés.

Szabó Magda mindent belesűrített ebbe a műbe, ami egy regényt élménnyé tesz. Egy megrázó emberi sors, a magyar történelem nem kevésbé megrázó eseményei a huszadik század elejétől a nyolcvanas évek közepéig, amelyek mint cseppben a tenger tükröződnek Szeredás Emerenc történetében. És az életrajzi ihletésű mű vallomásai, amelyek ezekben a szavakban csúcsosodnak:"...én öltem meg Emerencet. És ezen az sem változtat, hogy nem elpusztítani akartam, hanem megmenteni."  

Szabó Magda Az ajtó című regényét Bereményi Géza írta színpadra.

2005. október 14-én a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban volt a darab ősbemutatója. Az ajtó előadása nagy siker lett, mindenekelőtt a főszereplő párosnak köszönhetően. Bánsági Ildikó vendégként játszotta el a darabban az írónő figuráját, Molnár Annát, míg Emerenc alakját Egri Kati formálta meg a nézők és Szabó Magda legnagyobb megelégedésére.

A Pesti Magyar Színházban hamar felfigyeltek a zalai sikerdarabra, amely idősebb színésznőknek kínál jelentős feladatot. Pinczés István rendező – megnézvén a Hevesi Sándor Színház előadását, konzultálván a dramatizáló-rendező Bereményivel –, úgy döntött,hogy kissé átformálja az adaptációt.

Bereményi Géza Az ajtó színpadi változatának elkészítéséről:

„Bevallom, nem voltam Szabó Magda írásainak buzgó olvasója. A Régimódi történetet megismerve lettem kíváncsi az írónőre, és bátorodtam föl Az ajtó színpadi adaptálására és megrendezésére is. Hadd mondjak el itt egy érdekes történetet, ami az olvasók érdeklődésére is számot tarthat. Az ajtó Szabó Magda legnépszerűbb, legismertebb regénye, világszerte ismerik. Negyven nyelvre fordították le. Mielőtt elkezdtem volna foglalkozni a regény színpadi változatának megírásával, elmentem Budapesten a Júlia utcába, ahol az a ház áll, amelyikben Emerenc, a darab főszereplője, valóságos nevén Mariska, lakott. Mariska már nem élt, de beszélgettem a lakókkal, akik ismerték őt, emlékeztek rá. A lakótársak mesélték, hogy egy alkalommal, amikor a holland királyi házaspár Budapestre látogatott, a protokoll szervezője feltette a kötelező kérdést, hogy hova szeretnének ellátogatni Budapesten vagy Magyarországon magánemberként. A kívánság az volt, hogy azt az épületet szeretnék látni, ahol Emerenc lakott, mert nagyon szeretik ezt a regényt. Felkészítették a lakókat a királyi pár látogatására, akik ünneplőbe öltözve várták az eseményt. Itt mondta el a királynő, hogy azért jöttek Magyarországra, mert kíváncsiak voltak arra a földre, amely egy ilyen csodálatos embert teremtett, mint Emerenc. A kérdés, amit feltettem magamnak, így hangzott: mi köze a holland királyi párnak Emerenchez, és miért futott be ez a regény ilyen hatalmas nemzetközi pályát? A válaszom pedig az, hogy ez egy őstörténet, Emerenc ősalak.”

„Ami Az ajtót illeti, nem volt könnyű munka, mert a regényt függő beszédben írja az írónő, nincsenek párbeszédek, nagyon sok elhagyandó prózai szépség van benne, ami azonban színpadra alkalmatlan. Vagyis minden ellene szól annak, hogy ebből a regényből színpadi változat készülhessen. De vannak az adaptálás mellett szóló érvek is: néhány állandó helyszínen játszódik a cselekmény, ez színpad-szerűvé teszi, másrészt pedig az, hogy egy csodálatos emberi kapcsolat rajza a történet; két asszonyé: egy írónőé és egy takarítónőé. A történet valóban megesett Szabó Magdával, és az írónő mindent meg is tett, hogy ezt a kapcsolatot mitikus magasságokba emelje. Mindez arra biztatott engem, hogy elkészítsem a regény színpadi változatát. Jelentősen át kellett alakítanom a mű szerkezetét, és természetesen meg kellett írnom a párbeszédeket."

A Pesti Magyar Színház honlapjáról: "A magyar irodalom ékszere" a Magyar Színházban!

2006. április 7-én mutatja be társulatunk SZABÓ MAGDA: AZ AJTÓ c. világhírű művének Bereményi Géza által dramatizált változatát, Pinczés István rendezésében (Emberek és árnyak alcímmel). Szabó Magda Kossuth-díjas írónő mitológiai személyiséggé növesztett sepregető öregasszonyának története igazi világsiker: 34 nyelvre fordították le.

Emerenc varázslatos alakját CSERNUS MARIANN, az írónő, Molnár Anna szerepét, MOÓR MARIANNA kelti életre; olyan művészek  társaságában, mint: SZÉLYES IMRE, AVAR ISTVÁN, TÓTH ÉVA, FÜLÖP ZSIGMOND, IZSÓF VILMOS, HUSZÁR LÁSZLÓ, BOTÁR ENDRE, BOKOR ILDIKÓ.

Molnár Anna, a neves írónő és professzor férje Budára költözik. Ahhoz, hogy mindketten hivatásuknak élhessenek, szükségük van egy megbízható házvezetőnőre. A szomszédok és ismerősök a szemközti ház lakóját, egy kemény, dolgos, köztiszteletnek örvendő, ám egyben rettegett hírű asszonyt, Szeredás Emerencet ajánlják. Emerenc a vastag, bezárt ajtó mögött él: se gyereke, se férje, csak unokaöccse és egy rendőrtiszt látogatja rendszeresen…

Molnár Anna előtt feltárul az ajtó, mely mögött Emerenc védi magányát és tehetetlen nyomorúságát. A két asszony ismerkedéséről, bátortalan közeledéséről, egymásra utaltságáról és fokozatosan szeretetté alakuló kapcsolatáról szól a mű, melyre mindvégig rányomja bélyegét a közelmúlt történelme és az emberi méltóság tisztelete…

Az ajtó – színházi előadás a Pesti Magyar Színházban - néhány gondolat

Teljes sötétség, majd hangszórón jön a belső monológ. A szemem becsuktam, mire kinyitottam egy fénycsóva a két főszereplőre - Annára és Emerencre - vetült. A sötétség, a hang, a fénycsóva szépen beszippantott a történetbe…

Az ajtó jutalomjáték. De nem is akármilyen. Nem egyszerű -végy egy átlagos darabot, aztán majd a főszereplők feltupírozzák- jellegű, hanem fantasztikus. Bár első pillantásra furcsa Moór Marianna Annája a könyvhöz viszonyítva, 5 perc múltán már semmi kétségünk nincs, hogy tökéletes választás.

Kinek jutott eszébe a Beatles? Eleanor Rigby alá-, kor- és hangulatfestő alapzene Az ajtóban? All the lonely people! Zseniális. Telitalálat. Először sehogy sem fért a fejembe, hogy milyen úton-módon passzintották ide pont ezt a dalt, aztán, mikor Cseh Tamás előadásában meghallottam a magyar szöveget, rögtön minden a helyére került. (Ugyanis: Oh, look at all the lonely people, where do they all belong?  -Ó a sok, magányos ember, hová tartoznak?) Ez igazán érdekes zenei megoldás volt az örökzöldek, pl: a „Hej cica, eszem azt a csöpp kis szád” mellett.

A színpadon a regény minden szála nem idézhető fel, minden mondata nem hangozhat el. De a zene elmeséli, kitölti az űrt, amit a Szabó Magda regény szavakkal mesél el. Nincsenek mondatok, de a történet-zene, dalszöveg-történet hullámzása pótolja a hiányzó részeket. Talán csak egyet nem, a sötét szemű Viola kutya jelenlétét. Fájt, hogy Viola kimaradt. Nyilván macerás egy kutyával bajmolódni a színházban. De ezt Emerenc sosem bocsátaná meg. Én megbocsátom, ha mielőbb filmen is láthatom a művet (természetesen Violával!).

A színészek nem játsszák le a történetet, nem csinálnak saját drámát. Csak eljátsszák, elmondják a mesét. Mindenki a helyén van. Harmóniát lehetett érzékelni a színészek között, nem elmondogatott monológok hosszú sorozata és kvázi párbeszédek, hanem tartalmas beszélgetések, árnyalt emberi kapcsolatok bontakoznak ki a szemünk előtt, pont úgy, ahogy a történet megköveteli. Csernus Mariann ízig-vérig Emerenc. A kiszólásoktól (és beszólásoktól) kezdve, a hangulata árnyalatnyi változásait, kitöréseit, gyengédségét és zsarnokságát olyan természetesen, magával ragadóan játssza, hogy ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy hol kezdődik a színész, és hol a szerep. Tóth Éva Polettje hiteles, Bokor Ildikó Sutuja borzasztóan életszerű. Szélyes Imre pedig valóban a Férj.

Az írónő álmát bemutató jelenet: a halvány füstködből vontatott mozgással előjövő, majd eltűnő szereplők, lassított filmszalag képeit idézik. Mindez persze túl szép lenne, hogy tökéletes legyen, valószínűleg Bereményi Géza filmes vénájának köszönhetően bekerült a darabba egy olyan jelenet, amit csak Moór Marianna, háttérben szóló gyönyörű hangja mentett meg. Szerintem meg lehetett volna úszni egy ilyen jó darabot, egy efféle közhelyes álom-jelenet nélkül is, ahol lassított menetben 56-os forradalmárok jönnek elő, az ablakból kikandikál a néhai zsidó család, közben pedig betolják a férjet a műtőasztalon.

A díszletek (Kovács Yvett munkáját dícsérik) igazán remekbe szabottak voltak. Csodás és praktikus színpadkép, a nyitott ház, ahol mindenki bepillantást nyer az írónő életébe, ahol naphosszat sürögnek a fotósok, mellette pedig Emerenc zárt ajtaja. Az eső tényleg esik, a villámoktól majd' leestünk a székről (sőt, helyes kis fények is cikáztak az égen), a tűz lobogott a ház mögött, ami pedig nem fért be a pillanatnyi színpadképbe, azt forgószínpados technikával oldották meg.

Emerenc lelkének Ajtaja lassan nyílik ki előttünk. A fizikai Ajtó számunkra sosem enged bepillantást, csak a szavak írják le a végén a mögötte porladó „kincseket”…

Majd a sírbolt Ajtaja is bezárul. Sötétség.

Majd három óra. Észre sem vettem.

Nem hittem, hogy lehet. De megcsinálta. Bereményi Géza és Pinczés István megcsinálta.

Szép. Fájdalmas. De csak mint az élet.

Nagyon örülök, hogy sikerült megnéznem a darabot. Minden tiszteletem Szabó Magdáé. Aki ennyire biztos kézzel képes jellemeket alkotni, helyzeteket teremteni, az csodálatos ember és író. A darab számomra egyszerű embereken keresztül pontos látleletet ad a XX. század magyar tragédiáiról, kis emberek drámáiról, sorsokról. Az meg, hogy csodálatos színészek tolmácsolásán keresztül láthatjuk az előadást teszi teljessé az élményt.

Külföldön a Szeredás Emerenc furcsa életét elregélő Az ajtó a legnépszerűbb regénye, itthon talán az Abigél, a Régimódi történet és a Für Elise emelhető ki a többi közül: a leánykollégium mindennapjaiba kalauzoló regény, amelyből Zsurzs Éva rendezett emlékezetes tévésorozatot.

A Variety legfrissebb hírei szerint  Szabó István rendezi majd Szabó Magda  regényének, Az ajtónak az adaptációját. A rendező jelenleg Szerb Antal egyik legjelentősebb regényének, az Utas és holdvilágnak filmre vitelén dolgozik, miután 2006-ban megrendezte a Rokonokat.

Az ajtó filmváltozatát tehát igen komoly magyar irodalmi adaptációk előzik meg a 70. életévét betöltött Szabó István kamera-töltőtollából. Szabó Magda regényét összesen 36 nyelvre fordították le az 1987-es megjelenését követően, és elnyerte többek között a francia Femina irodalmi díjat is 2003-ban.

Az önéletrajzi alapokon nyugvó regényből készülő film forgatása várhatóan 2009. őszén veszi kezdetét, magyar-német-francia koprodukcióként.

vissza az elejére